Szűzanya jelenése Ratisbonne-nak

A Szűzanya jelenése 1842-ben,
Rómában Ratisbonne-nak
Az izraelita és a csodás Érem

Ünnepnap: 20 január

Ennek az éremnek a hatásairól már sokat írtak. Ezek egyik legismertebbike Alphonse Ratisbonne megtérésének történetét meséli el, aki egy gazdag zsidó család leszármazottja volt. Ateista volt és hitetlen. Mélyen megvetette bátyját, Theodore Ratisbonne-t, aki katolizált, és akit később pappá is szenteltek. Gyűlölte az Egyházat és a papokat. Ratisbonne el volt jegyezve egy igen szemrevaló 16 éves hajadonnal, aki a boldog házassághoz szükséges minden jó tulajdonsággal rendelkezett. De mivel még túl fiatal volt ahhoz, hogy házasságot köthessen, Ratisbonne, kora szokásának megfelelően, egy hosszabb utat szándékozott tenni a Közel-Keletre. Útjának első állomása Itáliába vezetett, hogy bepótoljon egy régóta halogatott udvariassági látogatást a család egyik barátjánál, és távoli rokonánál, Gustaf de Bussière bárónál. Ez a Gustaf protestáns vallású volt, és már többször megpróbálta Ratisbonne-ra vallási meggyőződését ráerőltetni.

A De Bussière házhoz megérkezvén, egy komornyik fogadta. Ratisbonne közölte, hogy Gustaf de Bussière báróval szeretne beszélni, de az olasz alkalmazott valószínűleg nem jól érthette a nevét, és a látogatót - mivel Gustaf de Bussière nem tartózkodott odahaza – nem Gustaf társalgójába, hanem annak bátyja, Theodor de Bussière báró fogadószobájába vezette. Ratisbonne előző találkozásuk révén felszínesen ismerte Theodore-t. Vagy talán az Isteni Gondviselés rendezte így a dolgokat?

Alphonse Ratisbonne

Theodor de Bussière báró azt a célt tűzte ki maga elé, hogy minden nem hívőt, aki az útjába akad, megtérít, és szilárd meggyőződése volt, hogy Alphonse sem véletlenül került az útjába. Rendkívül heves vitákat folytattak Alphonse-sal, aki egyáltalán nem rejtette véka alá az Egyházzal szembeni gyűlöletét, s még istenkáromló szavakra is vetemedett. Később úgy fogalmazott, hogy még erősebb kifejezéseket is használt volna, de visszatartotta Bussière-né és annak gyermekei akik szintén jelen voltak a beszélgetésnél. A báró végül is azt javasolta, hogy Ratisbonne hordja az érmet, amelyet a Labouré nővér által látott jelenések alapján készítettek. Ez minden bizonnyal elősegítené a megtérését. Alphonse erre csak nevetett. De de Bussière nem hagyta annyiban a dolgot, és közbevetette, hogy egy olyan szilárd és felvilágosult elme, mint Ratisbonne, igazán belemehet egy ilyen ártatlan kísérletbe. Ezután fogadást kötöttek. Alphonse nevetve vette fel az érmet, és gúnyosan kiáltotta: “Most pápista lettem!” Ezután de Bussière átnyújtott Ratisbonne-nak egy papírt, amelyen a “Memorare” (Clairvaux-i Szent Bernát imája) volt olvasható. Ratisbonne erre igazán mérges lett, és azt mondta, hogy most már igazán hagyják abba ezt a bolondozást. De de Bussière nem engedett, mondván, hogy a fogadás köti barátját. Azt mondta neki: “Másolja le ezt a kis imát, és hozza vissza az eredetit nekem holnap, mert nekem is csak ez az egyetlen példányom van.”

Theodore de Bussière Rómában találkozott a francia nagykövettel, de La Ferronnays gróffal, és mesélt barátjáról, Ratsibonne-ról. “Ez a fiatal izraelita méltó figyelmünkre”- mondta neki a báró – “Kereszténnyé kell, hogy legyen. Kérem, imádkozzék érte! “ Nyugodjon meg, kedves barátom”- válaszolta de La Ferronnays – “Ha már elmondatta vele a Memorare-t, akkor már nincs mit aggódnunk. “ Másnap reggel de La Ferronnays elment a római St. Andrea delle Fratte templomba, ahol minden nap szentmisét hallgatott. Hazaérkezvén elmondta feleségének, hogy legalább 100 mondott el Ratisbonne-ért. Ugyanaznap este de La Ferronnays súlyos beteg lett. Vért hányt, és érezte, hogy közeleg az utolsó órája. Rögtön elküldettek de Bussière báróért. Haláltusája alatt de La Feronnays az ágya felett a falon függő arany keresztet le akarta venni, de mivel ez nem sikerült, az azt tartó szöggel együtt leszakította. A keresztttel az ajkán halt meg, még mielőtt de Bussière odaérhetett volna.

Egypár nappal később, 1842. január 20-án Alphonse Rómában, a Spanyol téren sétált, amikor megpillantotta De Bussière hintóját, és odalépett hozzá, hogy búcsút vegyenek. Azonban De Bussière báró még arra kérte, hogy maradjon még egypár napot, és elvitte hintóján a Quirinale-n levő Szent András noviciátusba. A bárónak ott kellett intézkednie de La Ferronnays temetésének ügyében. A templomba belépvén, megkérte Ratisbonne-t, hogy üljön le a jobboldali oldalhajóban, elől. Visszaérkezvén, a báró barátját a baloldali hajóban találta. Ott térdelt elrehajolva, imába mélyedten, Szent Mihály kápolnájának imarácsa előtt. De Bussière alig akart hinni a szemének. Az a magábaroskadt alak, aki ott térdelt, Ratisbonne lenne? Lassan közelebb ment, és közvetlenül mellette megállt, de Ratisbonne nem vette észre. A báró megérintette, - nem mozdult. Rátette kezét vállára - erre sem reagált. Háromszor, négyszer is meg kellett kissé löknie, mire Ratisbonne megmozult, valamennyire felmelkedett térdepléséből, a báró felé fordult, és rátekintett. Arca könnyben úszott. Nem tudta szavakba önteni, ami vele történt De kezének tiszteletteljesen összekulcsolt volta elárulta a báró előtt a történteket. “Ó, mennyi imát mondott de La Ferronnays úr érettem,” - dadogta kis idő múlva, majd ismét elhallgatott. Ez a jelenet annyira meghatotta a bárót, hogy ő is könnyekre fakadt. “De barátom, mondja már el, mi történt?” “Vigyen el ahova csak akar… azután, amit most láttam, engedelmes leszek.” Míg a könnyek leperegtek arcán, meghatottságtól megtört hangon mondta: “Ó, milyen jó az Isten! Milyen boldog vagyok, és milyen szerencsétlenek azok, akik nem hisznek!” Együtt mentek a jezsuiták templomába, ahol Ratisbonne az egész történetet elmesélte de Villefort szerzetes atyának.

Alphonse megkeresztelkedett. Miután szigorúan kivizsgálták ennek a feltűnő megtérésnek a körülményeit, 1842. június 3-án XVI Gergely pápa egy dekrétummal elismerte ennek a csodának a valódiságát. Ez volt az első alkalom, hogy az Egyház hivatalosan foglalkozott a Csodás Éremmel.

Ratisbonne maga így beszéli el a történteket: “Rögtön azután, hogy beléptem a templomba, valami nagy zavarodottság vett rajtam erőt. Felpillantottam, de a templomból nem láttam semmit. Csak az egyik oldalkápolna volt vakítóan kivilágítva, és a fénysugarakban, az oltáron állva, megjelent hatalmasan, fénykoszorúban, dicsőségben és kedvességgel telve a Szent Szűz, úgy, ahogy őt a Csodás Érmen ábrázolják. Valami ellenállhatatlan erő vonzott felé. Egy jellel értésemre adta, hogy térdeljek le. Nem szólt hozzám, de mégis mindent megértettem.“ Megragadta a Csodás Érmet, és elragadtatással felkiáltott: “Láttam Őt, láttam Őt!” Mit értett meg? Azt, hogy a katolikus hit, amelyről semmit sem akart tudni, amelyet mindig kigúnyolt, és lenézve kinevetett, ez a hit az igaz hit, amely által a mennybe juthat. Ő, a fiatal, gőgös izraelita megértette mindezt, miután a Szent Szűz egy kézmozdulattal térde kényszerítette és az egyetlen igaz Egyházhoz elvezette. Ratisbonne megkeresztelkedett, felvette a “Mária” nevet és 1847-ben annak az Egyháznak a papjává szentelték, amleyet egykor annyira gyűlölt. Jezsuita szerzetes lett, a Szentföldre ment, és 1855-ben Jeruzsálemben megalapította a Sion-i Miasszonyunkról elnevezett kolostort, pontosan ugyanazon a helyen, ahol valamikor Pilátus háza állott. 1884. május 6-án hunyt el Ain Karim-ban. Egyszerű sírkövén a következő felirat olvasható:

“Ó Mária, emlékezzél meg gyermekedről, aki bizonyság Szeretetednek édes győzelmére“ 

Alexandrine de Ferronnays asszony, a francia nagykövet felesége, Ratisbonne-nak ajándékozta ezt az aranykeresztet, annak megtérését követően. 

Ratisbonne megpróbált kapcsolatba lépni Labouré Katalinnal, de ez nem sikerült neki, mivel a nővér el volt zárva a külvilágtól. A jelenés kápolnájában egy emléktáblán ez olvasható: “Úgy jött ide, mint egy megátalkodott zsidó. A Szűz megjelent neki… zsidóként borult le, és keresztényként emelkedett fel.” Ha a Szűzanya egy pillantása oly nagy hatalommal van felruházva, hogy meg tudja világítani a lelkeket, s egy pillanat alatt meg tudja újítani egy megrögzött hitetlen bűnös szívét, nem lesznek-e könnyei (Szirakúza, 1953) képesek arra, hogy azt a sok keresztényt meghassa és felrázza, akik, eltékozolván az isteni kegyelmet, egy egoista, materialista élet hálójában vergődnek, amely csupán az érzéki örömökre épül?

Leo de Bondt személyes megjegyzése:

1941. december 29-én születtem Hágában, protestáns nevelésben részesültem. 1962. júliusában ismerkedtem meg későbbi feleségemmel, aki római katolikus családból származott. Én akkor 20 éves voltam, és a Királyi Tengerészetnél töltöttem sorkatonai szolgálatomat. Menyasszonyom akkor 15 éves volt és egy kis faluban dolgozott, mint bolti eladó. 1966. október 4-én házasodtunk össze, római katolikus templomban.

1967. április 14-én egy aranyos kislánnyal ajándékozott meg bennünket az Úr, akit Mónikának kereszteltettünk, és egy éven belül, 1968. március 2-án egy kedves fiúgyermekkel, Robinnal. Mónika 3 éves korában akut leukémiában megbetegedett, és 1972. július 14-én, 5 éves és 3 hónapos korában meghalt. 1972. július 1-én éppen más városba költöztünk. Új lakóhelyünkön senki nem figyelt ránk, még a plébániáról sem vették fel velünk a kapcsolatot. Ez nagyon levert mindkettőnket. Nem tudtam felfogni, hogy a Jóisten hogyan engedhetett meg ilyen szörnyűséget. Ugy éreztem, lehetetlenség, hogy létezzen Isten, de ha van is, miért imádjam Őt, aki az életemet tönkretette. Elvesztettem Istenbe vetett hitemet, és minden más hitet, sőt gyűlöltem minden vallást. A következő 15 évben ateista lettem, ………… 1987-ig.

Gyűlöltem az Egyházat, amíg a Szűz Mária meg nem szólított.

1987. június 6-án, egy szombati napon, a II. János Pál pápa által kihirdetett Mária-évben, a nagyobbik fiunk, Robin mutatott egy újságot, s abban egy gyönyörű Mária képet, amely a római Sant'Andrea delle Fratte templomban látható. Rápillantottam a képre, elolvastam Ratisbonne történetét, és akkor…. 

Akkor a Szűzanya megszólított engem!!

Attól a perctől kezdve az életem teljesen megváltozott.

Többször elsírtam magam, és olyan heves érzelmek törtek fel belőlem, amelyeket csak nagyon nehezen tudnék szavakba önteni. Teljes mértékben megváltoztam; ez az egy biztos. Az életemben alapvető változás lépett fel. Akkor azonban nem voltam teljesen tisztában azzal, hogy miért történt mindez. Mi történt velem? És miért éppen velem?

S akkor valami olyasmit éreztem, amit mindaddig soha. 

Nem tudom máshogy megfogalmazni. Mária visszavezetett Krisztushoz. Meghívott engem, aki 15 évig ateista voltam. Római katolikus lettem, most már teljes szívemből, és végre felismertem a római katolikus hit szépségét. Arra gondoltam: mennyi mindent veszítettem, milyen kár a 15 évért, amelyet elvesztegettem.” Csak én nem láttam jelenést, és nem lettem pap, mint Ratisbonne, de a Szent Szűz különleges kegyelmében részesített engem is.

A Szűzanya engem is visszavezetett Jézushoz; éppen úgy, mint Ratisbonne-t. Nem tudok máshogy fogalmazni. Engem, aki az utóbbi 15 évben Ratisbonne-ként éltem, Szűz Mária meghívott.

Arra gondoltam: “Miért én? Szűzanya, akartál nekem valamit üzenni, vagy valamilyen feladatot akarsz nekem adni?” De nem találtam a választ. 

1988-ban Robbie, az ikertestvérem fia súlyos beteg lett; a Guillian-Barré szindrómát állapították meg nála. A bátyám Sidney-ben, Ausztráliában él. Robbie teljesen megbénult. A bátyám Ausztráliából hívott fel telefonon, hogy közölje a szörnyű hírt velünk.

Ennek hatására nagy bánat fogott el, és akkor így imádkoztam: “Szűzanyám, mit akarsz, hogy tegyek? Ha valóban létezel, adj egy jelet, azáltal, hogy meggyógyítod ezt a kisfiút Sidney-ben.” Ugyaznap este a hálószobánkban nagyon erős virágillatot éreztünk. Valami mennyei illat volt, teljesen tiszta és nagyon kellemes. Feleségem és én is ugyanabban a pillanatban éreztük. Hozzá kell, hogy tegyem, hogy a virágpor-allergiám miatt semmilyen virágillatú parfümöt nem tartunk a lakásban.

Másnap felhívott a bátyám, és közölte, hogy a kisfiát teljesen egészségesnek nyilvánították. Normális esetben ez orvosilag lehetetlen. Ennek a betegségnek a lefolyásánál több lehetőség áll fenn:

1./ a legsúlyosabb esetben halált okoz

2./ vagy maradandó bénulást

3../ a beteg meggyógyul, de a gyógyulás sok időt vesz igénybe, és legtöbbször a betegség egyes tünetei is fennmaradnak.

13 év múlva a bátyám a következő e-mailt küdte nekem:

“Robbie körülbelül 2 hónapig volt kórházban, amelyből 6 hétig az Intenzív Osztályon ápolták. Teljes fokú bénulás állt be nála, a tüdejét is beleértve. Még a szemhéját sem tudta megmozdítani. Mivel önállóan nem tudott lélegezni, lélegeztetőgépen volt. Az első két hét volt a legkritikusabb. 2 héten keresztül vérátömlesztéseket kapott, hogy a vérplazmában található antitesteket eltávolítsák. Meghökkent az a gyorsaság, amellyel felépült, és az a tény is, hogy teljes mértékű gyógyulás következett be. EZ CSODA. Még az orvosokat is váratlanul érte a gyógyulás. Egyikük még mondta is: “Néha történnek olyan dolgok, amelyekre mi, orvosok sem tudunk magyarázattal szolgálni.” Számunkra ez CSODA volt, és nagy hatással volt további életünkre és gondolkodásmódunkra. Rengeteget imádkoztunk Robbie-ért, és IMÁINK meghallgatásra találtak.

Az alábbiakban egy újságcikket közlünk, amely az esettel kapcsolatban egy sidney-i újságban jelent meg (angol nyelven):  

Mindez pontosan 31 éve történt.

Sidney-ben lakó ikertestvérem, Rob szintén protestáns volt, mint én, és ő is római katolikus hitre tért Robbie fia csodálatos gyógyulása után. Ő nem tud arról, hogy a Szűzanyát kértem imáimban Robbie gyógyulásáért. Feleségével együtt ők is rengeteget imádkoztak Robbie felépüléséért. 

Később egy pap elmondta nekem, hogy történnek ilyen csodák, és hogy a virágillat a szobánkban Isten kegyelmének jele volt.

Tanúsítom, hogy ez a történet igaz. 

Ratisbonne és az én megtérésem története csak kettő a sok közül. Sok csodás gyógyulást, olyanokét is, akik számára emberileg már nem volt semmi remény, tulajdonítanak a “Csodás Éremnek”.

Santuario Basilica S. Andrea Delle Fratte
Via S. Andrea delle Fratte, 1
00187 ROMA ITALY
Tel. +39-06-6793191
Fax +39-06-6780407

 

Lásd még a következő hivatalos
elismerést: La Salette 1846