Labouré Szent Katalin

Rue du Bac, Párizs, 1830

Ünnepe: november 28

Páli Szent Vince 1581. április 24-én született a Dax melletti Pouy községben. Touloni tanulmányai után pappá szentelték, és 1604-ben teológiai bakkalaureátust szerzett. 1612-ben Párizs Clichy nevű elővárosában lett plébános.Ünnepélyes fogadalmat tett arra, hogy életét a szegények gondozásának fogja szentelni. Világi papokkal együtt létrehozott egy missziós kongregációt, akik magukat Lazaristáknak nevezték, valamint egy, a polgárság köréből származó nőkből álló társulatot, a szegények és betegek gondozására. Ebből alakult meg a “Szeretet Leányainak Társulata”, amely Magyarországon Irgalmas nővérek néven vált ismertté. Ennek megalapításában Louise Marillac vállalt jelentős szerepet. A Szeretet leányai klauzúra nélkül éltek nem viseltek szerzetesi ruhát, és a városokat és falvakat járva gondozták a betegeket, időseket és árvákat. Törődtek a börtönök lakóival, és a kórházakban gondoskodtak a beteggondozás megszervezéséről is.

Labouré Katalin 1806. május 2-án Fain-les-Moustiers-ben, Franciaország Cote D’Or nevű tartományában született. Édesapja földműves volt. A Labouré családban 19 gyermeket neveltek. Katalin Zoë kilencedik gyermekükként született. A család nagy szegénységben élt. Amikor Katalin 9 éves lett, édesanyja meghalt. Ekkor mit tett? Levette a szekrény tetején álló Szűz Mária szobrocskát, és magához ölelte. Arra kérte a Szűzanyát, hogy legyen itt a földön hiányzó édesanyja helyett édesanyja. 1818. január 25-én részesült az Elsőáldozásban. Katalin kezdetben mint szolgálóleány dolgozott egy jómódú családnál. 1830-ban belépett a Szeretet Leányainak Társulata párizsi kongregációjába. 4 nappal azt követően, hogy Katalin megérkezett a du Bac utcában (“Rue du Bac”) található rendházba, történt meg Páli Szent Vince ereklyéinek ünnepélyes átvitele a Notre-Dame-ból a lazaristák Rue de Sévres-en lévő kápolnájába, amely a Rue de Bac közvetlen szomszédságában volt. Az ereklyék átvitele ünnepélyes körmenetben történt. Katalin mindennek tanúja volt.

Július 18-án - Páli Szent Vince ünnepének előestéjén, (aki 1609-ben Párizsba jött, hogy megalapítsa a Szeretet Leányainak Társulatát) – a főnöknő a Szent Szűz iránti tiszteletről beszélt a novíciáknak. Minden nővérnek adott egy darabkát egy, Szent Vince által viselt karingből. Katalin kettétépte azt a darabkát, amelyet kapott, s az egyik felét szájába dugta és lenyelte. Azért tette mindezt, hogy íly módon elnyerje Szent Vince közbenjárására azt a kegyelmet, hogy megláthassa a Szent Szűzet. Ezzel a gondolattal tért nyugovóra.

Az első jelenés: 1830. július 19.

Az 1830. július 18-ról 19-re virradó éjszaka hirtelen a következő hangot hallotta. “Labouré nővér! Álmából felriadva felült ágyából. Az ágy mellett egy. kb. 5 év körüli kisgyermeket látott , aki nagy fényességet árasztott. Fehér ruhát viselt. “Labouré nővérnek “-mondotta – “a kápolnába kell jönnie. Ott várja őt a Szűzanya. Katalin habozott, mivel nem akarta felébreszteni a többieket. De a gyermek azt mondta: “Jöjjön, már fél 12 van, mindenki alszik. Jöjjön velem.” Katalin követte a gyermeket. Átmentek a hálótermen, de senki sem ébredt fel. Ezután lementek a lépcsőn, amely a kápolnába vezetett. A gyermek egy ujjal megérintette a kápolnaajtó zárját, mire az kinyílt. A kápolnát ragyogó fényesség töltötte el. Az összes gyertya és lámpa égett. A gyermek a nővért a Szeretet Leányai főnöknőjének székéhez vezette. Katalin letérdelt, és várakozott. Majd a gyermek így szólt: Ime, a Szent Szűz!”. Katalin selyem suhogását hallotta, majd látta, hogy egy kék köpenybe és fehér fátyolba öltözött hölgy közeleg. Az letérdelt a tabernákulum elé, majd helyet foglalt a székben. A gyermek - Katalin most már tudta, hogy az őrzőangyala - utasította Katalint, hogy boruljon le a hölgy lábaihoz. Egy pillanatra letérdelt a Legszentebb Oltáriszentség előtt, kezeit összekulcsolva térdén. Ezután egy két órán tartó beszélgetés következett,. A Szent Szűz elmondja neki, hogy az Úr egy küldetést bíz rá, amelynek teljesítése során sok nehézséggel kell majd megküzdenie. Az Szűzanya már itt nehéz időkről beszél. Az egész világon el fog uralkodni a zavar, és sok szerencsétlenség következik majd be. A Keresztet megvetik majd és a földre vetik. Urunk oldalát újból meggnyitják. Ezeket mély szomorúsággal a szemében mondta. De bátorítólag tette hozzá:

“De jöjj ennek az Oltárnak lábaihoz innen árad majd a Kegyelem ndazokra, akik azt kérik majd, kicsire és nagyra.”

Az 1930. július 18-ról 19-re virradó éjszakáról ezeket mondotta Katalin: “Ez volt életem legboldogabb pillanata. Egyszerűen nem tudom szavakba önteni, mi történt velem… Nem tudom, hogy a jelenés meddig tartott.”

A 2. jelenés: 1830. november 27.

A Szűzanya 1830. november 27-én, szombaton jelent meg Katalinnak másodszor. Este fél hatkor a nővérek elmélkedésre mentek a kápolnába. Márta anya felolvasta az első szempontot. Katalint hirtelen nagy csend vette körül. Majd ismét a jól ismert hangra, a selyem suhogására lett figyelmes. Az emelvényről jött, amely mellett egy Szent Józsefet ábrázoló festmény függött. “A Szűzanya ott állott”- ahogy Katalin azt később kifejezte. Egy halványpiros köpeny volt rajta, amelyből fény áradt. Egyszerű szabású volt, a karokat és a nyakat befedő, bő ujjakkal. Szűz Mária egy földig érő fátyolt is viselt. A fátyol alatt, amely csipkével volt a homlokhoz erősítve, aranyszőke haj csillogott. Arca egy kb. 40 éves asszony arca volt, aki szomorúan mosolygott. Szemeit az égre emelte. A Szent Szűz egy félgömbön állott. Kezében egy kisebb gömböt tartott, amelyen egy kereszt volt. Mozdulatlanul lebegett a térben. Katalin egy benső hangot hallott: “A kisebb gömböt mintegy felajánlja a Mennyei Atyának. A gömb az egész világot jelképezi, de mindenekelőtt Franciországot, és minden egyes személyt. A Szűzanya ujjain drágakövekkel díszített gyűrűk voltak, amelyekből, miután a a gömb eltűnt, ragyogó, legyezőszerű fénysugarak áradtak. A fénysugarak cseppekké válva lehullottak a félgömbre, amelyen a jelenés állott. Katalin ismét hallotta a hangot: “Ez a kegyelem jelképe, amelyekben azokat részesítem akik ezt kérik.” Katalin késbb ezt írta ezzel kapcsolatban: “Ezáltal megértettem, hogy mennyire kedves a Szűzanyának, ha az Ő közbenjárását kérjük imáinkban, és milyen nagylelkű azokhoz, akik kegyelmeket esdeklenek ki általa, s hogy ezeket milyen szívesen közvetíti. Abban a pillanatban úgy éreztem, mintha már nem is ebben a világban éltem volna. Éltem-e még, vagy meghaltam? Elragadtatásba estem… Nem tudom ,hogyan fejezzem ki ezt szavakkal.” Katalin a Szűzanyát körülvevű ovális fényben aranybetűs szavakat látott:

“Ó, BŰN NÉLKŰL FOGANTATOTT SZŰZ MÁRIA, KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK, KIK HOZZÁD MENEKÜLÜNK!”

Csodálatos érem

Az ovális fény megfordult, és egy M betű vált láthatóvá. A fölött egy kereszt, alatta pedig 2 szív. Minden kegyelem a kereszten át áramlik. Ezért koronázza a monorgramot a megváltás jele, amit még kihangsúlyoz a két, szeretetből szenvedő szív szimbolikája. A Szűzanya azt mondotta: “Készíttess erre a mintára érmeket! Akik a nyakukon viselik, nagy kegyelemben fognak részesülni. Túláradó kegyelmeket kapnak azok, akik bizalommal viselik.”. A gömb, amelyen a Szűzanya állott, a sátán birodalmát jelképezte, amelyen a Szent Szűz diadalmaskodni fog. Kevesebb, mint egy hónappal ezután a második jelenés után, Katalinnak decemberben ismét megjelent a Szűzanya. Ismét egy gömbön állott. Lábai alatt egy kígyó tekergett. A kép a Teremtés könyve 3,15-re emlékeztetett: “Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, ivadékod és az ő ivadéka közé: ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát mardosod.” Ez a kijelentés és ez az érem valószínűleg igen nagy jelentõséggel bír: A Gondviselés ezáltal készítette elő a világot a Szeplőtelen Fogantatás dogmájának definíciójára, amelyet 1854-ben hirdettek ki. Labouré Katalint választotta ki arra, hogy a világnak ezt a jó hírt megvigye.

Eközben Katalin elmondta gyóntatójának, a Lazarista Aladel atyának a Szűzanya szavait az éremmel kapcsolatban. Az atya óvatosságból nem reagált mindjárt az elmondottakra. Eltelt egy kis idő, s ezalatt nem nagyon szenteltek figyelmet annak, amit a nővér mondott. De a dolog mégis foglalkoztatta Aladel atyát. Irt egy levelet rendtársának, Le Guillon atyának, amelyben beismerte, hogy eredetileg mindent csak a nővér képzelete szüleményének tartott. Labouré nővérnek azt ajánlotta, hogy jobban tenné, ha inkább Mária példáját követve az erényes életre törekednék, ahelyett, hogy a jelenésekkel foglalkozna. De a nővér azt válaszolta neki, hogy a harmadik jelenés alkalmával a Szent Szűz igen elégedetlennek látszott amiatt, hogy nem teljesültek az általa kértek. Aladel atya végül is úgy döntött, hogy egy nálánál magasabb egyházi hatósághoz fog folyamodni. Kapcsolatba lépett Párizs érsekével, Mgr. De Quélen-nel. Beszélt neki az éremről anélkül, hogy a nővért megemlítette volna, és jelentést írt neki a történtekről. Nem lehetett azt mondani, hogy Katalin most már nem foglalkozott a jelenésekkel. Később minderről így írt: “Szentül meg voltam győződve arról, hogy ismét látni fogom a Szűzanyát. Mindez teljesen betöltötte az életemet. “ 1832-ben az atya engedélyt kapott az érsektől az érmek verettetésére.

Az első 5 évben 10 millió darabot adtak el belőle. A fohászt: “Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk.” azóta megszámlálhatatlan hivő imádkozta el, úgy hogy az egész keresztény világ megismerhette Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatását. IX. Piusz pápa volt az, aki ezt 1854-ben hittétellé emelte. Ezt a régen várt eseményt az egész Egyház nagy örömmel üdvözölte. 4 évvel később a Szűzanya szinte ezt a hittételt jött megerősíteni, amikor Lourdes-ban Bernadettnek ezt mondotta:

“ÉN VAGYOK A SZEPLŐTELEN FOGANTATÁS”

Labouré Katalin 1876. december 31-én hunyt el. A boldoggáavatást megelőző első csoda egy 12 éves béna gyermek gyógyulása volt, akivel megérintették a koporsóját. A boldoggáavatási eljárás azonban csak jóval később kezdődott el Rómában, 1933. március 21-én. Amikor 1933. március 21-én - 56 évvel később - felnyitották koporsóját, teste ép és romlatlan volt. Egy orvos felnyitotta a szemhéját, és meglepődve mondta: “Annyi év után a szemek, amelyek a Szent Szűzet látták, még épp oly kékek, mint életében!” 1933. május 28-án XI. Piusz pápa boldoggá avatta Katalint. A boldoggáavatáson ötvenezren vettek részt, közöttük nyolcezer fehér fátyolt viselő Mária leány, 39 országból, akik mindannyian a “Csodás Érmet” viselték. Mgr. Gerlier, Lourdes akkori püspöke homíliájában megkapó párhuzamot vont Labouré Katalin (1806-1876) és Bernadette Soubirous (1844-1879) közé: “Mindketten a Gondviselés ugyanazon művével működtek együtt: a Szeplőtelen Fogantatás dogmájának definíciójában, amely dogma kihirdetése a 19. századi egyháztörténet legdicsőségesebb dátuma.” 1947. július 27-én XII. Piusz pápa szentté avatta Labouré Katalint. Ezen is sok hívő vett részt, többek között 10.000 fehér fátyolos Mária leány. A Szeplőtelen Fogantatás dogmájának kihirdetése 1854-ben történt meg, nagy pompa közepette, több, mint kétszáz érsek és püspök jelenlétében.

Az érem hatásairól sokat írtak. Ezek egyik legismertebbje Alphonse Tobie Ratisbonne nevéhez fűződik.

Lásd az 1942-es római jelenést, Alphonse Tobie Ratisbonne-nak.

Ennek a megtérésnek a története csak egy a sok közül. Sok csodás gyógyulást, azokét is, akik számára emberileg szólva már nem volt remény, tulajdonítottak a “Csodás Éremnek”. Csupán csak az amerikai Philadelphia államban 1930 és 1950 között több, mint 750.000 kapott imameghalgatást jegyeztek fel. Labouré Katalin - 56 évvel a halála után exhumált - épen maradt teste üvegkoporsóban látható a főoltártól jobbra, Szent Vince oltára mellett, amely fölött a szent épen maradt szíve található. Ettől nem messze áll a sötétkék bársonnyal bevont szék, amelyen a Szent Szűz ült a jelenések és Katalinnal folytatott beszélgetés alatt. Labouré Katalin még mindig olyan, mintha csak tegnap szenderült volna el.

A Szent Labouré Katalin halhatatlan teste

 

Tizenkét évvel később, 1842-ben a Szent Szűz újból
megjelenik: ezúttal (Olaszországban, Rómában