Banneux  1933

Én vagyok a Szegények Szűzanyja

Ünnepe:  január 15, az első jelenés napja

Ličge-től 20 km-re található Banneux, a Ličge-i Ardennek fennsíkján. 1933-ban Banneux mintegy 325 lelket számláló falucska, amelynek még  önálló plébániája sincs. Marietta, aki 1925. március 25-én született, egy hétgyermekes család legidősebb gyermeke. A Beco család nehéz körülmények között él, és a falu végén szegényes, és elhagyatott munkáslakásban lakik. Január 15-én, vasárnap este a jéghideg és sötét este beköszöntével a család várja a 10 éves Julien hazatértét, aki már reggel eltávozott otthonról.

1933. Január 15. Vasárnap: az első jelenés napja

Marietta az ablakon át a sötét éjszakába bámul. Hirtelen egy fényjelenségre lesz figyelmes. Azt hiszi, hogy az ablakpárkányon álló petróleumlámpa fénye verődik vissza, és átviszi azt a másik szobába. De amint visszamegy az ablakhoz, nyugtalanul szólítja édesanyját: “Egy hölgy van a kertben.” Anyja nem veszi komolyan, de meglepetésére Marietta tovább erősködik.  Legnagyobbik lánya nem álmodozó típus, és nem is különösképpen jámbor. Soha nem látják imádkozni, és már három hónapja nem jár misére, és hittanórára sem. Amikor édesanyja is kinéz az ablakon, és megpillantja a fényjelenséget, félelemmel telve kiált fel: “Egy boszorkány!” Marietta imádkozni kezd, és látja, amint a högy egy kézmozdulattal magához inti. Ki szeretne menni, de édesanyja bezárja az ajtót. Mire Marietta visszatér az ablakhoz, a jelenség eltűnik.

Az első jelenés legszembetűnőbb hatása Marietta megtérése. A következő hét szerdájától kezdve a többi hittanos gyerekkel együtt ő is ott van a reggeli fél nyolcas szentmisén. Jamin káplán nem tudja mire vélni a dolgot, mivel, mint a hét közül a legidősebb gyermeknek, Mariettának gyakran kellett segítenie édesanyjának, aki sokat betegeskedett. A káplán még más okból is meglepődik: Marietta nem volt jó tanuló, soha nem tudott jól válaszolni a feltett kérdésekre. De most hirtelen mindenre jól válaszol, noha 32 órányi hittananyagot kellett bepótolnia. Most először készült fel megfelelően a hittanórára.

1933. január 18-a, szerda – a második jelenés

Január 18-án, este 7-kor Marietta imára kulcsolt kézzel térdel a kertben. Nem reagál apja hangoskodására, aki hangos kiabálással próbálja a “boszorkányt” elhessegetni, majd elmegy, hogy figyelmeztesse a káplánt, de nem talája. 20 percnyi csendes imádság után Marietta ismét látja, amint a Hölgy kezének egy mozdulatával magához inti, miközben hátrálva távolodik. Marietta kimegy a kertből, és követi őt az országúton. Kétszer is térdre hull a fagyos földön. Harmadszorra a csatorna partján térdel le, egy forrás mellé, melyből víz áramlik. A Hölgy így szól hozzá: “Nyújtsd a kezed a vízbe.” Marietta a jéghideg tócsába meríti a kezét. Ezalatt elveszíti a rózsafüzérét, melyet csak másnap találnak meg. Elismétli, amit a Hölgy mondott neki: “Ez a forrás az enyém. Jó estét. A viszontlátásra.” Jamin káplánt még aznap este értesítik az eseményekről. Két tanú kíséretében el is megy a Beco családhoz. Mindezeket követően Marietta édesapja  így dönt: “Holnap meggyónok és megáldozom.” Ez a második megtérés.

1933. január 19. csütörtök este - a harmadik jelenés

Január 19-én, csütörtökön Marietta megkéri a Hölgyet, hogy mondja meg a nevét. “Ki Ön, szép Hölgy? “  ”A Szegények Szűzanyja vagyok.” ”Ó, a Szegények Szűzanyja.” - ismétli el Marietta. A Szűzanya  végigvezeti a kislányt az úton a forrásig. Marietta megkérdi:  “Szép Hölgy, Ön azt mondta tegnap, hogy ez a forrás az enyém. Miért az enyém? ”- s eközben magára mutat. Gyermeki naivitással azt hiszi, hogy az övé a forrás. A Hölgy mosolyogva feleli: “Ez a forrás a nemzeteké… a betegeké.” “Köszönöm, köszönöm!”- feleli Marietta. A Szent Szűz még hozzáteszi: “Imádkozni fogok érted. A viszontlátásra.” Marietta ismételgeti magában a “nemzetek” szót, melyet nem ért, amíg az út mentén visszatér a házba. Apját észrevéve odaszalad hozzá, és megöleli.

1933. Január 20. péntek - a negyedik jelenés

Január 20-án, pénteken Marietta egész nap ágyban marad, hogy kipihenje magát. Az éjjel rosszul aludt. 18:45-kor felébred, felkel, felöltözik, és kimegy a házból, annak ellenére, hogy a jelenlevő felnőttek ezt ellenzik, mire őket is magával hívja. A kiskertben letérdel, és néhány pillanatig csendben imádkozik. Amikor a Szűzanya megjelenik, így kiált fel: “Ó, itt van!” – majd beszédbe elegyedik a szép Hölggyel: “Mit kíván, szép Hölgy?” A Szent Szűz mosolyogva feleli: “Egy kis kápolnát szeretnék.“ - majd kitárja karjait, és jobb kezének egy mozdulatával megáldja a gyermeket, aki hirtelen összesik és elveszíti az eszméletét. Visszaviszik a házba, ahol magához tér. Három hét telik el a legteljesebb nyugalomban. Január 21-től február 11-ig a Mária megszakítja látogatásait. Az emberek közömbösekké válnak és lassan elmaradoznak. Csak Marietta marad hű ígéretéhez. A hideg ellenére minden este 7-kor a kertben van, hogy imádkozzék. Négyszer, ötször, hatszor, sőt hét alkalommal is elimádkozza a rózsafüzért. Sokszor teljesen egyedül morzsolgatja a szemeket.

1933. február 11. szombat – az ötödik jelenés

Az ötödik jelenésre február 11-én kerül sor. Marietta ismét a kertben térdel.  A  rózsafüzér másodszori imádkozása alatt hirtelen feláll, és a forráshoz megy. Útközben két alkalmommal is letérdel, majd kezét a forrás vízébe meríti, és keresztet vet. Majd hirtelen feláll, visszamegy a házhoz, anélkül, hogy valakire is várna, és sírva fakad. Megkérdezi apját, hogy mit jelent pontosan az enyhíteni szó, amelynek a jelentését nem ismeri, és kijelenti, hogy a Szent Szűz a következőket mondta neki: “Azért jöttem, hogy enyhítsem a szenvedést.” Bár elsőáldozása csak májusra van kitűzve, Marietta az ezt a jelenést követő napon első szentáldozásban részesül. Három nap telik el eseménytelenül, s az emberek  kiváncsisága máris csökkenőben van.

1933. február 15. szerda – a hatodik banneux-i jelenés

Február 15-én este, a hatodik Jelenés alkalmával csak hárman vannak.  Marietta tolmácsolja Jamin káplán kérdését: “Szűzanya, a káplán úr azt mondta, hogy kérjek egy jelet Öntől.” A Szűzanya válasza: “Higgyen bennem, és én is hinni fogok Önben.”  Marietta számára a következőkkel egészíti ki az üzenetet: “Imádkozz sokat. A viszontlátásra.” Marietta imádkozik, és elcsuklik a hangja. Leborul a földre, sír amiatt, hogy a Szűzanya eltávozik. Mária egy titkot is bízott a gyermekre.

1933. február 20. hétfő – a hetedik jelenés

Február 20-án, a 7. jelenés napján Marietta a hideg ellenére ismét a hóban térdel. Nyolc ember veszi körül, amint a rózsafüzért imádkozza. Hirtelen elvékonyodik a hangja és gyorsabban kezdi mondani az imákat. Elhagyja a kertet, útközben kétszer letérdel, majd letérdel a forrásnál is, ahol sírva imádkozik a miatt, hogy a Hölgy olyan hamar eltávozott.  Mária a következő szavakat intézte hozzá: “Kedves gyermekem, imádkozzál sokat.” Marietta ennek eleget is tesz: apja késő este, fél 11-kor, az ágyra borulva találja,  térdepelve, a rózsafüzérrel kezében aludt el.

1933. március 2. csütörtök – a nyolcadik és utolsó jelenés

Mariettának tíz napot kell várnia arra, hogy újra láthassa a Szűzanyát – immár utoljára. Március 2-án következik be a jelenés. Délután 3-tól csak úgy zuhog az eső. Este 7 órakor Marietta egy esernyő alatt kimegy a kertbe. Éppen a harmadik rózsafüzért imádkozza el, amikor egyik pillanatról a másikra hirtelen eláll az eső. Marietta hirtelen elhallgat, széttárja karjait, felegyenesedik, előrelép, letérdel, majd könyökére támaszkodva sírni kezd. Apja – megsajnálván – felveszi és karjában viszi be a házba. Újra elered az eső. A szegényes kis házban Marietta sírva közli az üzenetet, amelyet Mária rábízott: “Én a Megváltó Anyja vagyok, Isten Anyja. Imádkozz sokat.”  “A Szűzanya istenhozzádot mondott nekem. Soha többé nem láthatom őt.” Később ezt fogja mondani:  “A Szűzanya a szükségesnél eggyel több szót mondott: “Isten Hozzád!”

A Jelenések Kápolnájának triptichonját Léon Jamin, Louis-Marie Jamin káplán nagybátyja festette, Marietta útmutatásai szerint. Marietta az elbeszélések szerint nagyon kritikus volt s ötször festette át a képet a festővel. A legelső változatra így reagált; “Ó, de csúnya!” A másodiknál: “Milyen idősnek látszik!” Marietta olyan élethűen és spontánul írta le neki a Jelenést, hogy a festő egy idő után teljesen meg volt győződve annak hitelességéről. Szívét-lelkét beleadta a munkába, hogy a Jelenést a lehető leghűségesebben adhassa vissza. Ekkor, 1933. április 13-án, Marietta reakciója a következő volt: “Ó, milyen gyönyörű….. Igen! Milyen gyönyörű! Hogyan érte ezt el?” Néhány hónap elteltével Marietta bizalmasan a következőket közölte egy ismerősükkel: “Ha én úgy tudnék festeni, mint ő, akkor sem tudtam volna szebben lefesteni! “

Jamin abbé környezetében kialakult egy kis csoport, amely teljesíteni akarta Mária kérését, hogy építsenek egy kápolnát arra a helyre. A püspök atya nem ellenezte a tervet. A kertben felépített kis kápolnát 1933. augusztus 15-én 60.000 ember jelenlétében szentelték fel. 1933. december 8-án megalakul a Nemzetközi Imaszövetség, amelyhez már kezdetektől tömegesen csatlakoznak az emberek. Íly módon csatlakoznak a Banneux-ben naponta  végzett imádsághoz. 1934. szeptember 24-én a püspök jóváhagyja a Szövetséget. Kicsivel korábban ő maga is tagságért folyamodott. 1935. májusában az Imaszövetség már 100.000 tagot számlál. 20 év múlva világszerte 2 millió a tagok száma.

A jelenések kápolnája túl kicsiny, az idelátogató zarándoko száma nagy. Ezért a közelben egy kis sétateret alakítottak ki, amely 1937-ben lett kész. Ličge püspöke már 1942-ben, majd ezt követően 1947-ben engedélyezte a Szegények Szűzanyjának tiszteletét. 1949. augusztus 22-án fenntartás nélkül elismeri a nyolc jelenés valódiságát. Ez annyit jelent, hogy meg volt győződve arról, hogy Mária 1933-ban valóban megjelent azon a helyen. 1985-ben II. János Pál pápa is elzarándokol Banneux-be.

A Szűzanya a jelenések során igen keveset mondott. Az üzenet komoly és ünnepélyes:  Nem hangzik el ítélkezés, szemrehányás vagy figyelmeztetés. Ellenkezőleg: kedvesen bíztat, és bátorítóan mosolyog. A Szegények Szűzanyjának nevezi magát. Szegény, de Istenben gazdag. Banneux-ben tapintatos módon látogatja meg szegényeit. Egy kis kápolnát kér, egyszerűt és szerényet, ahol az Őt tisztelő szegények  találkozhatnak, és otthonra találhatnak a kis kápolnában, az árkádok alatt. Jamin káplánnak először fenntartásai vannak. Közelről kisérte figyelemmel az 1932. november 29-től 1933. január 3-ig tartó beauraing-i eseményeket. Az első banneux-i jelenés előtt 15 nappal járt Beauraing-ban, és visszatértekor nem volt teljesen meggyőződve. Egyik  barátja, szintén pap, lelki válságba került, és öngyilkos lett. Ez az ő hitét is megrendítette. Marietta által könyörgött egy jelért a  Szűzanyához, hogy megerősödhessen hitében. A Szűzanya a következő választ adja neki: “Higgyen bennem. Én is hinni fogok Önben.” Marietta megértette, hogy ez az üzenet nem neki szól. Jamin káplán, aki 1961. március 2-án hunyt el, sokszor mondogatta, hogy mindíg úgy érezte, hogy ez az üzenet  egyenesen neki szól, s ugyanígy néhány más paptársa is. A válasz nemcsak a jelenésekben és a Marietta által elmondottakban erősítette meg hitét, hanem bizalommal töltötte el Isten és a Szűzanya iránt is. Megértette, hogy milyen a gyermeki lélek, amely teljes bizalommal fordul Jézushoz és a Szűzanyához.

A forrás Jézus Krisztust jelképezi. Mária vezet el bennünket a forráshoz. Ő segít, hogy előkészíthessük szívünket arra, hogy Jézus, az ő Fia és Isten Fia, üdvösségünk forrása,  oda beköltözhessék. Azáltal, hogy ezt a forrást a maga számára tartja fenn,  azt akarja mondani nekünk, hogy ezen a helyen segítséget fog nyújtani mindazoknak, akik itt hozzá folyamodnak. Azt kéri, hogy minden nemzetből jöjjenek ide zarándokok. Jézussal együtt mondja nekünk: “Azért jöttem, hogy enyhítsem a szenvedést.” Mária világszerte  minden gyermekéről gondoskodik. Egyesül velünk szenvedéseinkben. A Szent Szűz  legkíválóbb címeit csak a legutolsó jelenés során fedi fel: “Én vagyok a Megváltó anyja, Isten anyja.” Mária, mint teremtmény, Istennek végtelenül alárendelt, de mint Isten anyja, minden más teremtmény felett áll. Számíthatunk hathatós segítségére: sok mindent el tud érni azok érdekében, akikért Fiánál esdekel. A Szűzanya három alkalommal intézi hozzánk a felhívást, amely egyben feladat is: “Imádkozz sokat!” Megismétli az Újszövetségi felszólításokat: “Virrasszatok és imádkozzatok!” “Imádkozzatok szüntelenül!”. Tudnunk kellene, hogy “szüntelenül imádkozzatok, ne fáradjatok bele az imába!”, mi mégsem tesszük. Ezért tanácsolja a Szűzanya nekünk: “Imádkozz sokat!”

A banneux-i jelenésekkel kapcsolatos szkepticizmus egyik oka talán abban keresendő, hogy Marietta nem lépett szerzetesrendbe. Ezt sokan nem értették és szemrehányást tettek neki amiatt, hogy férjhez ment. Később hamis vádakal illették, gyanúba keverték, rosszhiszeműen megvádolták, megrágalmazták és bosszantották. Magánéletében vájkáltak, s még árulással is megvádolták. Nos, az Üzenettel szemben soha nem követett el árulást. A tényeket minden cicoma nélkül közölte. Soha nem képzelgett. Soha nem állította be úgy a tényeket, hogy azok számára lettek volna kedvezőek, vagy hasznot húzhatott volna belőlük. A következőképpen nyilatkozik: “Mindent elmondtam, amit el kellett mondanom. Nincs semmi hozzátenni-, vagy elvennivalóm.”

A legfrissebb hírek – 2011. december 2.

Mariette Beco, a látnok, aki szerint a Szűzanya 1933. első hónapjaiban 8 alkalommal megjelent, a banneux-i  “Szegények Szűzanyja” idősek otthonában elhunyt. 90 évet élt.  Az Ardennek-ben fekvő kis falucska híressége volt.

 


Mariette Beco

Mariëtte Beco

(25 maart 1921 - 2 december 2011)


A banneux-i forrás

Leo és Joke de Bondt 

 

 

Információ:
VZW Banneux, de Maagd der Armen
Centrale administraties van bedevaarders
Rue de l'Esplanade 57
B - 4141 BANNEUX N.D. (SPRIMONT)
Tel. : +32 (4) 360 02 22
Fax : +32 (4) 360 82 39
E-mail : sanctuaire@banneux-nd.be
Nemzetközi levelezés és kegyszobor-küldés
VZW Banneux, de Maagd der Armen
Internationaal secretariaat
Rue de l'Esplanade 57
B - 4141 BANNEUX N.D. (SPRIMONT)
Tel. : +32 (4) 360 02 22
Fax : +32 (4) 360 02 39
Zarándokok fogadása: Chaityfontaine  
Onthaalcentrum Chaityfontaine
Chaityfontaine, 8
B-4860 PEPINSTER
tel. : +32(0)4 360 91 71
fax. : +32(0)4 360 91 73
Notre-Dame Kórház
Hospitaliteit Notre-Dame
Rue de l'Esplanade, 74
B-4141 BANNEUX N.D. (SPRIMONT)
tel. : +32 (0)4 360 02 33
fax : +32 (0)4 360 02 26

 

 

 

1953-ban a szicíliai Szirakúzában a Szűzanya nem jelent meg:
csak könnyeit küldte az  emberiségnek.


 

 

-- A Marypages Alapítvány --

Az alapítvány célja: a Marypages internetes weboldal fenn- és karbantartása, rendszeres frissítése, a római katolikus hit megismertetése céljából, különös hangsúlyt helyezve Szűz Mária tiszteletére. Az ezen tevékenységek után fennmaradó összeget római katolikus alapokon álló jótékonycélú szervezeteknek juttatjuk el. A flevolandi kereskedelmi kamaránál az alábbi jegyzékszámon bejegyezve:  39100629 

Támogató:
Minimum évi 20,-- € összegért Ön az Alapítvány hivatalos támogatója lehet.

Ezáltal jogosult: 
● valamint küldünk Önnek egy Csodás Érmet, részletes tájékoztatóval együtt.

Minimum 50,-- € összegű támogatás esetén ezen felül Ön egy gyönyörű lourdes-i rózsafűzért is kap ajándékba.

Az Ön anyagi támogatása elengedhetetlen a Marypages fennmaradásához. Amennyiben támogatni kíván minket, ezt az alanti “online átutalás” gombra kattintva megteheti.

ONLINE DONATION

 

 

 

Látogatók: